Köszöntés

 

Szeretettel köszöntjük a Heller Farkas Alapítvány megújított honlapján!

 

„Történelmi időben … élni … súlyos felelősséggel jár, mert nehéz elhatározások elé állítja az embert. A felelősség elsősorban az intelligenciát terheli, mert neki kell a felmerülő kérdések útvesztőjében a helyes utat megtalálni.”

Heller Farkas: Üzleti szellem és közérdek. Budapest, 1943.

A Heller Farkas Alapítványt 1999-ben dr. Kövesi János, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának dékánja alapította, a Kar oktató – kutató munkájának és közösségének sokoldalú támogatása céljából.
Hozzájárul a kar oktatóinak, hallgatóinak hazai és nemzetközi konferenciákon való részvételéhez, valamint támogatja a Menedzsment és a Liska Tibor Szakkollégiumokat programja sikeres megvalósításában. Immár 4. éve jelenteti meg a „Mesterek és tanítványok” című kiadványát, amelyben az Alapítvány által díjazott TDK dolgozatok és konzulens tanáraik egy-egy tanulmánya kerül publikálásra.
Ilyen kiadvány egyedül álló a magyar felsőoktatásban.
Az alapítvány székhelye a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.)
Bővebb információkat a közhasznú alapítvány névadójáról, céljairól és működéséről, valamint a támogatási lehetőségekről a honlap további menüpontjaiban talál.

Kérjük, hogy együttműködésével, illetve anyagi hozzájárulással támogassa törekvéseinket!

Heller Farkas Alapítvány Kuratóriuma

………………………………………………………………………………………………………..

Dékáni köszöntő

Dr. Kövesi János
dékán